Hivatalos: Lee Grant hosszabbított

Lee Grant elégedettségének adott hangot, miután a 2020/21-es szezon végéig szerződést hosszabbított a Manchester Uniteddel.


A kapus így újabb egy évvel hosszabbította meg tartózkodását az Old Traffordon és eltökélt, hogy visszatérhessen sérüléséből még a szezon vége előtt.

 

A hosszabbítás korai nyélbe ütésével így folytatódhat számára a színfalak mögötti kemény munka, amelyet így már nem hátráltathat semmi.

 

"Imádok itt lenni és egyértelmű, hogy mások is nagyon kedvelik, hogy itt vagyok, szóval nagyszerű, hogy ez az ügy megoldódott" - kezdte.

 

 

"Már várom, hogy a jövő évi terveknek is részese lehessek és láthassam, amint a klub egyre csak növekszik és lép előre, amely véleményem szerint már az általam közelről látott 18 hónap során is így volt egyébként. De látni, amint a magokat elvetik és lehetőség van végignézni, amint azok kikelnek a következő évben, nagyszerű lesz."

 

"Természetesen karrierem végéhez közeledve már hozzászoktam és normálisnak tartom azokat a helyzeteket, amikor egy szerződés a lejárata közelébe kerül. Ez minden futballista életének velejárója és mindenkivel előfordul olyan időszak, hogy nem tudja hol találja majd magát a közeli jövőben. Úgyhogy néha az instabilitás zavaró hatású lehet. Szerencsére számomra most egy újabb év vált biztossá, ez pedig lehetőséget nyújt számomra a tervezéshez és a megvalósításhoz egyaránt."

 

"Természetesen nem akarom senkinek az együttérzését kiváltani, nem hiszem, hogy bárki is erre gondolna, de kihívások elé állítja az embert az élet, amikor a család és a megélhetés helyzetét kell megoldani. Úgyhogy most boldog vagyok, hogy csak a munkámra koncentrálhatok ismét."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!