A Vörös Ördögök reakciója Varane érkezésére
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer alig várja a közös munkát új igazolásával és top védőjével, Raphael Varane-nal.
A korábbi világbajnok belső védőt bemutatták az Old Trafford pályáján a Leeds elleni 5-1-re megnyert mérkőzést megelőzően, hetekkel azután, hogy távozása a Real Madridtól bejelentésre került.
Ole nem győzött elismerően beszélni Varane-ról a mérkőzést követően és, hogy mennyire izgatott volt az öltözőben egy ilyen győztes mentalitású játékos érkezése miatt.
"Nem beszéltem még vele a mérkőzést követően, de természetesen ez egy nagyszerű pillanat volt neki és nagyszerű pillanat volt a szurkolóknak is" - mondta Solskjaer.
"Alig várják, hogy együtt lássák őt a csapattal, alig várja, hogy a csapattársaival lehessen és én alig várom, hogy együtt dolgozzam vele. Top játékos.
"Követtem a karriere során, láttam hogy alakította ki azt és hogyan élte az életét, szóval a közös beszélgetéseink és a klubbal való közös beszélgetései alapján is egy top focista és egy kiváló ember csatlakozott hozzánk. "

Egy jelenlegi csapattársa is örömét fejezte ki Varane érkezésével kapcsolatban a közösségi médiában.
A francia védő újdonsült csapattársa, Marcus Rashford jelenleg is sérült és lábadozik friss vállműtéte után.
A 10-es számú játékos talált időt arra, hogy új csapattársát köszönthesse, posztja szerint "Üdv nálunk, testvér" a mérkőzés végén jött is a válasz: "Köszönöm Marcus, nemsoká találkozunk!"
A korábbi United legenda, Rio Ferdinand, aki szakértőként dolgozik a BT Sport-nál, megölelte Varane-t, amikor az lejött a pályáról és üdvözölte az egykori Real Madrid játékost.
Varane a 19-es mezszámot kapta, de még nem tudni, hogy mikor sikerül bemutatkoznia a United csapatában, következő mérkőzésük a Premier League-ben ugyanis a Southampton ellen lesz idegenben augusztus 22-én.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Raphaël Varane
Manchester United
Ole Gunnar Solskjaer
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |