Rangnick telefonon egyeztetett Pogbaval

A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick arra számít, hogy Paul Pogba ma visszatér az Egyesült Királyságba.


A középpályás a legutóbbi válogatott szünet során összeszedett problémája óta nincs bevethető állapotban, amikor a francia válogatott egyik edzésén megsérült.

 

Legutoljára egy hónappal ezelőtt, az Atalanta ellen 2-2-re végződött idegenbeli Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen lépett pályára, az azóta eltelt időben pedig Dubaiban készül felépülésére.

 

Rangnick azonban optimista a világbajnok játékos visszatérése kapcsán, pénteki hivatalos sajtótájékoztatóján pedig arról is beszámolt újságíróknak, hogy legutóbb milyen megbeszélést folytatott vele.

 

"Két nappal ezelőtt beszéltünk telefonon, de az is lehet, hogy kedden [3 napja]..." - kezdte Ralf.

 

"Még Dubaiban van, de ma visszatér Angliába, így vasárnap már személyesen is megismerkedhetünk. Ennek ellenére 10-15 percet beszélgettünk telefonon."

 

"Elmondta, hogy már jobban van, de természetesen még nincs megfelelő erőnléti állapotban. Amit eddig hallottam, azok alapján még néhány hétnyi edzésmunkára lesz szüksége, amíg újra jó kondícióban lesz."

 

"Emellett azt se szabad elfelejteni, hogy elég sok időt kellett kihagynia. Arra számítok, hogy még további néhány hétre lesz ahhoz is szüksége, mire képes lesz a társaival együtt edzeni és bevethető állapotba kerül. Ezt követően pedig fizikálisan és taktikailag is fel kell készítenünk arra, hogy a Premier League-ben pályára léphessen."

 

 

Pogba igen ihletett formában kezdte meg a 2021/22-es idényt és csak a liverpool Mohamed Salah rendelkezik eddig több gólpasszal, mint az általa összehozott 7 assziszt.

 

Azonban a 28 éves játékos még nem szerepelt a Rangnick által bevezetésre került 4-2-2-2-es hadrendben, amely keretében Pogba hátravont középpályást, vagy Bruno Fernandes mellett 10-est játszhatna.

 

A menedzser lelkes amiatt, ahogy a játékosai ilyen rövid idő alatt reagáltak edzői és taktikai rendszereire és abban reménykedik, hogy Pogbat is ilyen gyorsan sikerül majd integrálnia a csapatába.

 

"Először fontos megismerni a játékosokat" - tette hozzá.

 

"Mint tudják, a Crystal Palace meccs előtt egy közös edzésünk volt, azután pedig természetesen rengeteg videó elemzésen mentünk velük végig, hogy elmagyarázzuk, hogyan szeretnénk, ha játszanának."

 

"Jól teljesítettek azon a meccsen. Nem volt minden tökéletes, de elég sok dolog jól működött. Mindvégig támadólag tudtunk fellépni és irányítottuk az eseményeket. Most minden azon múlik, hogy képesek vagyunk-e megtenni a következő lépéseket."

 

"Nincs és nem is volt sok edzésünk közösen. Ezen a héten volt néhány, de a teljes kerettel, mert az U19-esek és az U21-esek közül is készültek velünk játékosok. A Crystal Palace ellen nyújtot teljesítményünk alapjai jók voltak. Nem engedtük, hogy gólt szerezzenek vagy hogy sok helyzetük legyen. Kapott gól nélkül hoztuk le a meccset. De most már a Norwich-ra figyelünk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!