Varane-ra hosszabb kihagyás vár
Erik ten Hag nem számíthat Raphael Varane játékára a Manchester United következő hat tétmérkőzésén, a francia védő szombati, Chelsea elleni bajnokin elszenvedett sérülését követően.
A válogatott bekk nagyon csalódott volt, amikor egy órányi játékidőt követően el kellett hagynia a pályát a Stamrford Bridge-en, miután egy Pierre-Emerick Aubameyanggal szembeni szerelési kísérletnél túlfeszült a térde.
A 2018-ban Franciaországgal világbajnoki címet nyert játékos érthető okokból egyből annak a lehetősége miatt kezdett aggódni, hogy így kihagyni kényszerül majd a United soron következő mérkőzéseit és lemarad a katari világbajnokságról is, amely csoportmérkőzései kevesebb, mint egy hónap múlva kezdetüket veszik.
Bár a 29 éves védő problémája végül nem olyan súlyos, mint attól előzetesen tartani lehetett, a csütörtöki Sheriff Tiraspol elleni Európa-liga mérkőzésen nem állhat csapata rendelkezésére és a válogatott szünetig is biztosan nélkülöznie kell majd őt menedzserének.
"Rapha Varane nincs a keretben" - kezdte Ten Hag újságírók kérdésére válaszolva.
"A világbajnokságig egészen biztosan nem lesz bevethető állapotban, szóval kihagyja majd a Man United addig lejátszandó mérkőzéseit."

Erik arra nem tudott viszont egyértelmű választ adni, hogy Varane benne lesz-e vagy sem Didier Deschamps címvédésre áhítozó alakulatában.
A gallok a D-csoportban majd Ausztrália, Dánia és Tunézia ellen vívhatják ki a kieséses szakaszba való továbbjutás jogát.
"Szerintem igen [ott lesz], de a prognózissal még ki kell várnunk. Meglátjuk, miként javul az állapota, hogy halad a rehabilitációja."
Varane hiánya megnyitja a lehetőséget Harry Maguire potenciális visszatérése előtt, aki még a szeptemberi, kisinyovban rendezett Sheriff elleni első mérkőzésen léphetett pályára utoljára tétmérkőzésen a United mezében.
A csapatkapitány az azt követő válogott szünet során, az angol válogatottban szenvedett comb sérülést, de most már visszatérhetett a csoportos edzésekhez és amennyiben sikeresen teljesíti a szerda délutáni edzést is, úgy Ten Hag rá is számíthat majd a csapat védelmének kijelölésekor.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |