Jol örül hogy visszautasította Fergusont

Martin Jol elismeri a Manchester Unitednél dolgozó kollégáját, Sir Alex Fergusont - de elárulta, hogy korábban visszautasította a lehetõséget, hogy a skót menedzser másodedzõje legyen.


A holland szakember hétfõ este látogat csapatával az Old Traffordra, azonban ez akár másképp is alakulhatott volna a 2003/2004-es szezonban, amikor is lehetõsége lett volna, hogy ne a vendég kispadon foglaljon helyet.

 

Tavaly Ferguson már felfedte, hogy megkereste Jol-t, hogy legyen a másodedzõje, amikor még az RKC Waalwijknél dolgozott.

 

A dolog végül kútba esett, miután a United edzõlegendája úgy döntött, hogy inkább visszafogadja edzõi stábjába korábbi jobbkezét, Carlos Quierozt, aki vissza akart térni a Real Madrid kispadján elszenvedett kudarcát követõen, azonban Jol filozofikus az elszalasztott lehetõséget illetõen.

 

"Akkoriban csak azért találkoztam, és ültem le vele beszélgetni, hogy mindenfélét érintsünk" - kezdte a Fulham menedzsere.

 

"Azt csak ezt követõen mondta, hogy lehetõségem lenne arra, hogy én legyen a másodedzõje. Csak a futballról beszéltünk - éppen akkor játszottak a 'nagy' Ronaldoval felálló Real Madriddal - úgyhogy remek volt."

 

"Késõbb beszélt a másodedzõi posztról, de emlékeztem, hogy korábbi asszisztense, Carlos Quieroz Spanyolországba szerzõdött a Real Madridhoz."

 

"Kirúgták, így elég nagy esély volt arra, hogy visszahozzák a klubhoz, ahogy azt meg is tették."

 

"Szerintem ez így volt jó, mert nem hinném, hogy én lennék a világ legjobb másodedzõje."

 

"Nagyon jó kapcsolatot ápolok Fergusonnal. Ha megnézzük a statisztikákat, valószínûleg õ a világ legjobb menedzsere."

 

 

Miután a manchesteri kaland nem jött össze, Jol sorrendben a Tottenham, a Hamburg és az Ajax edzõje volt, mielõtt a Fulham irányítását átvette volna - akikkel abban reménykedik, hogy sikerül megszereznie elsõ gyõzelmét a United ellen menedzserként.

 

Korábban már hét alkalommal próbált felülkerekedni csapataival Ferguson legénységén, de viccelõdve azt mondja, hogy egyszer már elért egy morális gyõzelmet, amikor Roy Carrol bepotyázta Pedro Mendes távoli lövését az Old Traffordon, ám a bíró nem adta meg a gólt, pedig már a labda rég áthaladt a gólvonalon, és csak azután mentett az észak-ír kapus.

 

"Emlékszem, hogy sok jó mérkõzést játszottunk, és döntetlent már sikerült elérnem ellene" - tette hozzá.

 

"Emlékszem egy mérkõzésre, amely 0-0-ra végzõdött, de nyernünk kellett volna, mert Pedro Mendes labdája áthaladt a gólvonalon, úgyhogy ezt a fejemben úgy könyveltem el, hogy egyszer már sikerült gyõznöm."

 

A Manchester United úgy vághat neki a holnaputáni mérkõzésnek, hogy továbbra is nyomás alatt tartsa bajnoki riválisát, a City-t, miután olybá tûnik, hogy a két alakulat a szezon utolsó pillanatáig harcban fog állni egymással.

 

"Nagyon kis különbség van a manchesteri csapatok között."

 

"Egyikükre se mernék pénzben fogadni. A City nagyon erõs, a Unitednek pedig megvan a gyõzelemhez szükséges tapasztalata. Ahogy mindig, most is ki kell várnunk, és meglátjuk mi lesz. Ha sikerülne jó eredményt elérnünk a United ellen, akkor az valószínûleg eléggé megkönnyítené a City dolgát."

 

"Ha nem, akkor szerintem a két csapat kéz a kézben fog harcolni egészen a szezon befejeztéig."


TEAMtalk

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások