ManUtd.com
Válogatott Vörös Ördögök
2019 utolsó két hetes válogatott szünetére kerül sor a napokban. Lássuk, melyik Vörös Ördög lesz érdekelt hazája válogatottjánál.
Kölcsönlesen: Hendersonék már ötödikek
Dean Henderson hathatós közreműködésével már ötödik a Premier League tabelláján a Sheffield United, miután a Tottenham Hotspur ellen 1-1-es döntetlent tudtak kiharcolni.
James születésnapi győzelme
Daniel Jamesnek emlékezetes születésnapja volt, ugyanis a Brighton & Hove Albion elleni hazai győzelem során ismételten jó benyomást keltett vörös mezben.
Ole megkapta a válaszokat, amiket akart
Mivel a Manchester United éppen a szezon harmadik válogatott szünetét tölti, ezért menedzserük, Ole Gunnar Solskjaer ugyanolyan pozitív reakciót vár el tőlük, amikor november 24-én a Sheffield United ellen lépnek pályára újra, mint amit az előző két hetes periódus után tapasztalt.
McTominay kikerült a skót keretből
A Manchester United középpályása, Scott McTominay kényszerű okokból kikerült a skót válogatott Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretéből.
Solskjaer reakciója a Brighton legyőzésére
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer kiemelte a Vörös Ördögök bátor támadójátékát a Brighton elleni hazai győzelem alkalmával.
Scott trófeákat akar
Scott McTominay hangsúlyozta, a csapat sokkal fontosabb, mint az egyéni elismerések. Mindezt azután mondta, hogy második alkalommal választották meg a hónap legjobbjának ebben a szezonban.
Friss hírek a Brighton meccs előtt
Ole Gunnar Solskjaer elárulta, mik a tervei a Brighton elleni bajnokira.
Ole a megfelelő egyensúlyra törekszik Greenwoodnál
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer úgy értékeli, hogy Mason Greenwood még mindig csak alkalmazkodik a felnőtt csapat világához és továbbra is óvatosan fogja kezelni a 18 éves játékost.
Mata célja a csoportelsőség
Juan Mata kijelentette, a Manchester United feladatai még nem értek véget az Európa-ligában, dacára annak, hogy már biztosították továbbjutásukat a kieséses szakaszba.
Solskjaer: Amiért Rojo még mindig itt van
Ole Gunnar Solskjaer dicsérő szavakkal illette a Manchester United védőjét, Marcos Rojot és magyarázattal szolgált arra, hogy miért ragaszkodott a kemény szereléseiről híres argentin védő megtartásához.
Hírek McTominay és Maguire állapotáról
Harry Maguire és Scott McTominay is problémákkal fejezte be a Partizan Belgrád ellen 3-0-ra megnyert Európa-liga csoportmérkőzést, így Ole Gunnar Solskjaer friss információkkal szolgált az állapotuk kapcsán.
Solskjaer reakciója a Partizan legyőzésére
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer úgy érzi, elkezdtek összeállni a dolgok csapatánál a Partizan 3-0-s legyőzésével.
Solskjaer Martial fontosságáról
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer a Partizan Belgrád elleni Európa-liga csoportmérkőzést megelőzően Anthony Martial fontosságát hangsúlyozta.
Young: Továbbra is jó a csapat hangulata
Ashley Young szerint egy vereség nem fogja lerombolni a Manchester United játékoskeretének önbizalmát a Partizan Belgrád elleni Európa-liga csoportmérkőzést megelőzően.