Ole: Pogba lehet a jövő csapatkapitánya

Ole Gunnar Solskjaer szerint Paul Pogba minden szükséges képességgel rendelkezik ahhoz, hogy a Manchester United csapatkapitánya legyen.


A világbajnok középpályás kivirágzott Solskjaer irányítása alatt, és a norvég szakember Old Traffordra való visszatérése óta öt góllal és négy gólpasszal járult hozzá csapata hibátlan szerepléséhez.

 

Pogbát a szezon korábbi szakaszában megfosztotta csapatkapitány-helyettesi pozíciójától José Mourinho, információk szerint egy összekülönbözésük okán.

 

Mindazonáltal Solskjaer hiszi, hogy a francia játékosnak megvannak a vezetői készségei és egy napon a klub csapatkapitányává léphet elő.

 

"Egyértelműen, igen, mert már korábbról is ismerem a srácot, és ő egy vezér" - kezdte Solskjaer.

 

"Van személyisége, hatással van az emberekre és láthattuk a francia válogatott videóiból is, hogy törődik is velük, illetve sikeres akar lenni."

 

"Tudja, hogy nem képes egy személyben mindenre, ez egy csapatjáték, és azt kell mondjam, olyan a személyisége, hogy ha jól érzi magát, akkor nagyon sok pluszt képes adni."

 

"Látható az egyénisége. Imád futballozni, egy igazán színes személyiség, ő ilyen."

 

"Ha mindez jó teljesítménnyel párosul, az egy nagyon jó vezetővé teszi az embert, azt pedig mindannyian láthattuk a francia videó felvételekről, hogy mit jelentett számára a világbajnoki cím megnyerése."

 

"Úgyhogy igen, számomra ő remek kapitány alapanyag."

 

 

Mourinho irányítása alatt Antonio Valenciát tette meg csapatkapitánynak, ebben a pozíciójában pedig Solskjaer is megerősítette, annak ellenére, hogy a norvég irányítása alatt csak egyszer jutott eddig játéklehetőséghez.

 

A legutóbbi mérkőzéseken Valencia erőnléti problémái okán Ashley Young viselte a kapitányi karszalagot, de Solskjaer továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az ecuadori játékos az első számú kapitány csapatában.

 

"Igen, most folyamatosan Ashley hordja a karszalagot, mert Antonio küzd az erőnléti állapota javításáért" - tette hozzá.

 

"Továbbra is Antonio a klub csapatkapitánya, de amikor játszik, akkor Ash viseli azt."

 

"Soha nem kedveltem annak a meghatározását, hogy 'Te vagy ez, te meg az'. Eddig egyszer volt arra szükség, hogy David [De Gea] viselje a karszalagot, mert Ash nem játszott."

 

"Úgyhogy tényleg úgy gondolom, hogy 11 kapitány játszik nálunk a pályán, nem igazán foglalkoztat engem ez az egész. Voltam a norvég válogatott csapatkapitánya, illetve néhányszor a Unitedé is, de azóta se fordult elő, hogy a gyerekeimnek arról meséltem volna, hogy a Man United vagy Norvégia kapitánya voltam - de egyszer ez is elkövetkezik mindenki életében."

 

 

Amikor arról kérdezték, milyen kvalitásokkal kell rendelkeznie ahhoz valakinek, hogy a Manchester United csapatkapitánya legyen, Solskjaer így folytatta:

"Különböző típusú kapitányok vannak."

 

"Játékoskoromból nekem is sok fajta kapitányom volt. Ott volt Eric [Cantona], aki az érkezésemkor viselte ezt a címet, és bár nem volt annyira szókimondó, jó példával állt elő."

 

"Aztán nem szabad elfelejteni természetesen [Roy] Keane-t se, aki fantasztikus kapitány volt. Gary [Neville] más kapitány volt, sokkal hangosabb, és [Ryan] Giggs is jó kapitány volt időnként, mert ha ő szólt, akkor mindenki figyelt."

 

"Nem beszélt sokat. Ebben a tekintetben szerintem Gary volt a legtöbbet beszélő kapitányom. De ez is csak egy a jellemzők közül ... te hozod az alapokat, a kultúrát az öltözőbe. A '92-es korosztály berobbanásakor Eric volt a legnagyobb ember a keretben."

 

"Steve Bruce és Bryan Robson személyében korábban is voltak ikonikus kapitányaink. Nagy személyiségek. Szerintem az a legfontosabb, hogy ne félj a csapattársaid elé állni, és ha szükség van rá, akkor a helyükre tudd tenni őket."

 

"Az igazat megvallva, Ash, aki a jelenlegi csapatkapitányunk, talán az egyike az utolsó hírmondóknak, aki Rio [Ferdinand] és Gary hangvételét tudja kölcsönözni a csapatnak."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások