Varane: A United játékosokra hatással voltak Ronaldo szavai
Raphael Varane szerint Manchester Unitedes csapattársaira természetesen hatással voltak Cristiano Ronaldo televíziós interjúban elmondott szavai arról, hogy nem tiszteli menedzserüket, Erik ten Hagot és elárulva érzi magát a klub által.
Az ötszörös aranylabdás jövőjét erőteljesen kérdőjelesség tevő, TalkTV-ben megjelenő interjúban Ronaldo azt nyilatkozta, megpróbálták eltávolítani a klubtól, amelyhez 2021 augusztusában csatlakozott másodjára egy igazán sikeres, 2003 és 2009 közötti időszakot követően.
A Unitednél közleményben jelezték, csak azt követően fognak lépéseket tenni a portugál világsztár szavait illetően, ha az interjú teljes anyagát megismerik, de Varane szerint a helyzet így is hatással volt a Vörös Ördögök játékosaira.
"Természetesen ez hatással van ránk" - kezdte a francia válogatott keretével a vb-re készülő Varane a francia Europe1 rádiócsatornának.
"Nyomon követjük, hogy mi történik és mi hangoztt el."
"Megpróbálunk a magunk módján nyugodtak maradni és nem túlzottan belefolyni. Ami a nagy klubokkal a médiában történik az mindig nagyobb visszhangot kap."
"Amikor egy olyan sztár érintett, mint Ronaldo, ez hatványozottan igaz, szóval megpróbálunk távolságot tartani az eseményektől. Nem próbáljuk meg egyedül megváltoztatni a helyzetet, mi egy közösség tagjai vagyunk."
Októberben Ronaldo a Tottenham ellen visszautasította, hogy Erik ten Hag az utolsó percekre becserélje, majd a lefújást megelőzően az öltözőbe vonult.
A 37 éves támadó ezt követően nem került be a Chelsea ellen készülő meccsnapi keretbe.
Varane, aki Ronaldoval együtt játszott a Real Madridnál, most elmondta, a csapat készen áll arra, hogy elfogadjon bármit amit a United dönt.
"Én a legjobbat akarom a csapatomnak, szóval bármi is lesz a döntés, játékosként el fogjuk fogadni és a lehető legjobb teljesítményünket fogjuk nyújtani" - tette hozzá.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 26. fordulóGoodison Park
2025-02-22 13:30
Premier League 25. forduló
Tottenham Hotspur Stadium
2025-02-16 17:30
2025-02-07 21:00
2025-02-02 15:00
2025-01-30 21:00
2025-01-26 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 25 | 60 | 24 | +36 | 60 |
2 | Arsenal | 25 | 51 | 22 | +29 | 53 |
3 | Nottingham Forest | 25 | 41 | 29 | +12 | 47 |
4 | Manchester City | 25 | 52 | 35 | +17 | 44 |
5 | Bournemouth | 25 | 44 | 29 | +15 | 43 |
6 | Chelsea | 25 | 47 | 34 | +13 | 43 |
7 | Newcastle | 25 | 42 | 33 | +9 | 41 |
8 | Fulham | 25 | 38 | 33 | +5 | 39 |
9 | Aston Villa | 25 | 35 | 38 | -3 | 38 |
10 | Brighton & Hove Albion | 25 | 38 | 38 | 0 | 37 |
11 | Brentford | 25 | 43 | 42 | +1 | 34 |
12 | Tottenham | 25 | 49 | 37 | +12 | 30 |
13 | Crystal Palace | 25 | 29 | 32 | -3 | 30 |
14 | Everton | 25 | 27 | 31 | -4 | 30 |
15 | Manchester United | 25 | 28 | 35 | -7 | 29 |
16 | West Ham | 25 | 29 | 47 | -18 | 27 |
17 | Wolves | 25 | 35 | 54 | -19 | 19 |
18 | Ipswich Town | 25 | 23 | 50 | -27 | 17 |
19 | Leicester City | 25 | 25 | 55 | -30 | 17 |
20 | Southampton | 25 | 19 | 57 | -38 | 9 |
Szavazás
TV műsor

Everton - Manchester United
Premier League, 26. forduló