ManUtd.com
Young felépült
Sir Alex Ferguson elmondta, Ashley Young bevethetõ lesz az Everton ellen vasárnap, míg Phil Jones övsömör betegsége is javulóban.
Evra: Remek emlékek kötnek Japánhoz
Patrice Evrának különleges emlékei vannak Yokohamáról, amely város egyik állomása lesz a Manchester United 2013-as felkészülési túrájának.
Rooney: Tartani kell az elõnyünket
Wayne Rooney úgy véli, a Manchester United veleszületett képessége a gyõzelem és ez fogja segíteni a csapatot, hogy visszaszerezzék a Premier League koronáját.
Vörös Ördögök a válogatottakban
Antonio Valencia és Nani egymás ellen játszott, Ecuador 3-2-re legyõzte a luzitánokat.
Tour 2013 Oszaka
A Premier League listavezetõje, a Manchester United szezon elõtti felkészülési mérkõzésének második Japán helyszíne Oszaka lesz, amikor is a Vörös Ördögök a Cerezo Osaka csapatával mérhetik össze erejüket az Aon által támogatott 2013-as túra alkalmával.
Rooney volt a kulcs Brazília ellen
Mind a négy United játékos az angol válogatott kezdõjében kapott helyet a brazilok elleni gyõzelem során, közülük leginkább Wayne Rooney kerülhetett címlapra teljesítménye miatt.
A múlt megismerése
Ryan Giggs a ManUtd.com-nak beszélt arról, hogy a jelenlegi játékosok a müncheni légikatasztrófáról és annak 50. évfordulójáig (2008) való történéseirõl beszéltek, valamint arról, hogy milyen hatással volt rájuk.
Rio a Unitedre koncentrál
Rio Ferdinand teljes mértékben arra összpontosít, hogy a Uniteddel idén három trófeát hajszoljon és nem foglalkozik egy esetleges válogatott visszatéréssel.
Sir Alex: Nagy az étvágyunk!
Sir Alex Ferguson szerint játékosain látszik „nagy étvágyuk” a Barclays Premier League kihívásával kapcsolatban, teljesíteni akarják, ezzel visszaszerezve a bajnoki címet, attól függetlenül, hogy a mester szerint még kemény munka vár rájuk.
Galéria: Itt az új edzõmez
Íme, itt van! A Manchester United és partnere, a DHL felfedte a legújabb edzõmezt.
Evra: Most kell teljesíteni
A Manchester United 9 pontos elõnyre tett szert a bajnokságban és egy pikáns párharc elé néz a BL-ben a Real Madrid ellen, de Patrice Evra elmondása szerint a kemény munka semmit sem fog érni, ha a Vörös Ördögök nem a maximumot hozzák ki magukból.
Jones izgatott elsõ ázsiai túrája miatt
Phil Jones alig tudja kivárni, hogy saját szemével gyõzõdjön meg arról, mennyire imádják a Unitedet Ázsiában azok után, hogy sok történetet hallott már errõl csapattársaitól.
Tour 2013 Yokohama
A Manchester United bejelentette az Aon által támogatott 2013-as szezon elõtti túra során Japánba is ellátogatnak, ahol a Yokohama F. Marinos csapatával mérkõznek majd meg.
Vörös Ördögök a válogatottban
Nani és Antonio Valencia a hét közben egymás ellen nézhetnek farkasszemet, amikor Portugália Ecuadorral mérkõzik meg.
Rooney megvédte Dannyt
Wayne Rooney szeretné elhallgattatni Danny Welbeck kritikusait, véleménye szerint a fiatal támadó hamarosan meg fogja találni góllövõ cipõjét.