Bruno Fernandes
Bruno: Meg van a Unitedben a mentalitás a bajnoki cím megnyeréséhez
Bruno Fernandest nem érdekli, ha mások azt gondolják, hogy vannak erősebb csapatok a Manchester Unitednél, ő ugyanis hisz benne, hogy a csapatukban megvan a győztes mentalitás.
Saha: Több Brunóhoz hasonló játékosra van szükségünk
Az ex-Unitedes szerint Solskjaer keretéből hiányzik a győztes mentalitás.
Maguire: Cavani még sok góllal fog segíteni minket
Harry Maguire szerint Edinson Cavani nevét még számtalanszor láthatjuk majd a gólszerzők között ebben a szezonban, miután az uruguayi támadó szombaton megszerezte első találatát a Manchester United mezében.
Bruno: A csapat számít, nem én
Bruno Fernandes kijelentette, a Manchester United 3-1-es Everton elleni győzelme a csapat kollektív teljesítményén alapult.
Bruno: Megnehezítettük a saját dolgunkat
Bruno Fernandes szerint a pozitívabb jövő érdekében alaposan ki kell értékelniük a szerdán este, az Istanbul Basaksehir ellen 2-1-re elveszített Bajnokok Ligája mérkőzésen bekapott góljaikat.
Neville: Bruno és Pogba előre, egy biztosító hátra
Az egykori jobbhátvéd szerint a két játékos egymás mellett játszva hozná ki magából a legtöbbet.
Bruno: Nem számítottam a kapitányságra
A Manchester United középpályása, Bruno Fernandes ugyanolyan népszerűvé vált mérkőzés előtti és utáni interjúival, mint a pályán bemutatott inspiráló, vibráló futballjával.
Solskjaer: Bruno lesz a csapatkapitány a PSG ellen
Harry Maguire hiányában Bruno Fernandes lesz a Manchester United csapatkapitánya a Paris Saint-Germain elleni mérkőzés során.
Wan-Bissaka: Csak be akartam verni a labdát a léc alá
Aaron Wan-Bissaka 50. mérkőzését a Manchester United mezében felnőtt pályafutása első góljával koronázta meg.
Bruno: Remek személyiségekkel rendelkezik ez a csapat
A mérkőzés emberévé választott Bruno Fernandes úgy érzi, hogy a Manchester United remek oldalát mutatta a szombat esti lenyűgöző 4-1-es győzelem alkalmával a St. James' Parkban.
Ole: Kívülről próbálják megosztani a csapatot
A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer megerősítette Bruno Fernandes abbeli felhívását, hogy a Vörös Ördögök játékosai maradjanak egységesek az őket széleskörből érő kritikákkal szemben.
Fernandes dühösen cáfolta a szájába adott állításokat
A Manchester United középpályása, Bruno Fernandes hevesen tagadta, hogy megromlott volna viszonya menedzserével, Ole Gunnar Solskjaerral.
Fernandes elvesztette hitét Solskjaerban és a vezetőségben?
Bruno Fernandes elégedetlen a Manchester United nyári átigazolási piacon nyújtott teljesítményével és már nem hiszi, hogy Ole Gunnar Solskjaer a legmegfelelőbb személy a Vörös Ördögök menedzseri feladatainak ellátására, szivárgott ki egy hozzá közel álló hírforrásból.
Sir Matt Busby Év Játékosa 2019/20: Bruno Fernandes
Bruno Fernandest koronázták meg a Sir Matt Busby Év Játékosa-díjjal a 2019/20-as szezonban, köszönhetően parádésan sikerült fél szezonjának.
Bruno: Ronaldo mindig a Unitedről kérdez
Bruno Fernandes elmondása szerint a Juventus támadója, Cristiano Ronaldo mindig érdeklődéssel követi a Manchester Uniteddel kapcsolatos legújabb fejleményeket.