Ralf Rangnick
Rangnick reakciója az Everton elleni vereségre
Ralf Rangnick úgy érzi, hogy az első félidőben bekapott gólt követően csapata elveszítette lendületét és ez ahhoz vezetett, hogy végül a döntetlen sem jött össze.
Rangnick véleménye az óra megállításáról
Ralf Rangnick, a Manchester United ideiglenes menedzsere elmondta véleményét az óra megállításával kapcsolatban.
Rangnick számára nem az utódkeresés az elsőszámú feladat
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick kihangsúlyozta, hogy maximálisan az Everton elleni találkozóra koncentrál, nem pedig arra, hogy miként áll az új menedzser keresése a klubnál.
Csapathírek az Everton meccs előtt
Ralf Rangnick friss információkkal szolgált a Manchester United keretével kapcsolatban a szombat koradélutáni, Everton elleni idegenbeli látogatásukat megelőzően.
Rangnick: A vezetőség tudja mire van szükségünk
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick megnyugtatta a klub szurkolóit és elárulta, hogy a a megbeszélések már javában zajlanak azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenni a Vörös Ördögöknek ahhoz, hogy javítani tudjanak a pályán elért sikerességükön.
Rangnick a Maguire-rel kapcsolatos taktikai változtatásról
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick dicsérte csapatkapitányát, Harry Maguire-t a Leicester City elleni 1-1-es döntetlen során a pályán mutatott reakciójáért.
Információk Shaw sérüléséről
Luke Shaw sérülés miatt már nem tudott kijönni az öltözőből a Manchester United szombat koraesti, Leicester City ellen 1-1-es döntetlenre végződött bajnokijának szünetéről.
Rangnick reakciója a Leicester elleni döntetlenre
Ralf Rangnick kijelentette, a Manchester Unitednek kötelessége a lehető legjobban befejezni a 2021/22-es szezont, attól függetlenül, hogy mennyi a valószínűsége a Bajnokok Ligája kvalifikáció kivívásának.
Amiért Ronaldo kihagyja a Leicester meccset
Cristiano Ronaldo kihagyni kényszerült a Manchester United szombat koraesti, Leicester City elleni bajnoki mérkőzését.
Rangnick: Fiatal, sikerre éhes játékosok kellenek a United újjáépítéséhez
A Ralf Rangnickra váró tanácsadói szerep részletei a Manchester Unitednél még tisztázásra várnak, de az ideiglenes menedzser hiszi, hogy a jelenleginél nem is lehetne tisztább az, hogy hol kell a csapatot megerősíteni a nyár folyamán.
Rangnick: Bruno új szerződése a hit jele
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick kijelentette, Bruno Fernandes döntése az Old Traffordon való tartózkodásának meghosszabbításáról egy egyértelmű példája annak a hitének, hogy a klub jó irányba megy előre.
Rangnick "alkalmazkodó" középpályásait élteti
Ralf Rangnick ideiglenes menedzser a Leicester City elleni bajnokit megelőző sajtótájékoztatóján abbéli hitének adott hangot, normális dolog, hogy a középpályásaitól különböző szerepkörök betöltését kéri.
Ralf: Harry ismeri a vele kapcsolatos álláspontomat
Ralf Rangnick kihangsúlyozta Harry Maguire irányába meglévő támogatását és kiemelte, hogy a Manchester United csapatkapitányának fontos szerepe lesz a válogatott szünet utáni időszakot követően.
Csapathírek a Leicester meccs előtt
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick friss információkkal szolgált a Leicester City elleni szombat koraesti bajnoki mérkőzést megelőzően.
Rangnick hisz a pozitív befejezésben
Ralf Rangnick szeretné a Húsvét környéki időszakot egy győzelmi szériával lehozni, amellyel a Vörös Ördögöknek továbbra is esélye lenne arra, hogy jövőre is a Bajnokok Ligájában indulhassanak.